Állandó oldalak

ÜDV KÖZTÜNK!
Ne csak a rendezvényeken találkozzunk! A KOCKAFESZT LEGO rajongói blogja.
KERESÉS
ARHÍVUM
BLOGAJÁNLÓ
2019.
04.24.

Mától a mozikban a Bosszúállók - Végjáték, 10 évnyi szuperhős-történet epikus lezárása. Most egy tavalyi, még a Végtelen háború kapcsán kiadott LEGO szettet mutatok be nektek, a 76108-at.

sanctum_1.jpg

A mintegy 1000 kockából a new york-i szentélyt és Peter Parker lakását tudjuk megépíteni. A két épület egyszerűen kapcsolódik egymáshoz, ezzel többféle elrendezési módot és egy babaházhoz hasonló játékélményt is kínálva.

sanctum_2.jpg

Elhelyezhetjük őket úgy, hogy egyetlen mini-háztömböt alkossanak, de úgy is, hogy egy utcasarokként tűnjenek fel, sőt, akár egyetlen hosszabb utcarészletet és alkothatunk belőle.

sanctum_25.jpg

Az épületek méretüket tekintve valahol a kisebb moduláris házak (pl. a detektív iroda) és a nagyobb LEGO CITY épületek között vannak, a homlokzatával azonban a Sanctum Sanctorum egyértelműen a moduláris városba hízelgi magát.

sanctum_26.jpg

Doctor Strange főhadiszállásának belseje is részletesebben kidolgozott, mint a másik épületé. Bár a földszint berendezése szerényebb, odafönt már könyvespolcot és szép asztalt találunk.

sanctum_24.jpg

A másik épületrész utcaszintjén egy pizzéria van, feljebb pedig egy irodaféleség és egy puritán hálószoba kapott helyet.

sanctum_7.jpg

Azon túl, hogy az építmény megjelenése és alkatrész tartalma abszolút megnyerő, a LEGO tervezői számos játszható funkcióval gondoskodtak arról, hogy összerakás után is örömünket leljük a játékban.

Ezeket a legjobban az alábbi videóban tudom bemutatni. Mindegyik jól működik, bár a szentély robbanó falát a másik oldalra tettem volna, ugyanis így pont a másik házzal szemben kellene valamennyire összecsukott helyzetben robbannia, ez pedig nehézkes.

Egy picit talán lehetett volna még csiszolni a többi funkció gördülékenységén is, de ez nem súlyos hiba: hosszas próbálgatás és játék után is csak elvétve fordult elő, hogy valami nem működött olyan jól, beakadt vagy erősebb interakciót igényelt.

Örülünk, ha feliratkozol YouTube csatornánkra, ahol további érdekességeket találhatsz.

Bámulatos minifigura választék van a dobozban. Minden egyes figura csak ebben a termékben található meg. Thanos csatlósai egy kicsit meseszerűbbek, mint a filmben, de ez a szelídítés csak bájosabbá és LEGO-kompatibilisebbé teszi a megjelenésüket.

sanctum_13.jpg

sanctum_14.jpg

Pókember a plusz robotlábas szerkójában van, ám sajnos nem jár hozzá egy maszk nélküli fej és haj - pedig a történet újrajátszásához jól jönne.

sanctum_17.jpg

sanctum_18.jpg

Doctor Strange testrészei aprólékosan dekoráltak, haja egyedi. Köpenye puha textilanyag, ám a gallérra érdemes vigyázni, ez még a régebbi, könnyen gyűrődő anyagból készült.

sanctum_15.jpg

sanctum_16.jpg| Varázslók |

Hozzá és Vasemberhez is rengeteg energianyalábot kapunk, ami először fölöslegesnek tűnhet, ám annyira élővé, akciódússá lehet tenni velük a játékot, hogy hidd el, szeretni fogod.

Vasember az 50-es jelzésű ruhájában feszít. Fejének egyik felén a ruha arc előtti képernyőjét is látjuk. A sisakrostély mintha egy picit feszesebben nyílna, mint korábbi termékekben - ez jó hír!

sanctum_27.jpg

A 76108 az új kedvenc készletem. Szép, mutatós darab. Nagyon tartalmas, ami az alkatrészeket illeti, az exkluzív minifigura felhozatal pedig zseniális. A funkciók okosan kitaláltak, garantáltan a kezeink között tartják a szettet annak összerakása után is. Gyerekeknek, felnőtteknek, gyűjtőknek is nagyszerű választás, főleg a 25-32 ezer forintos áron, amennyiért megtaláljuk a hazai webáruházakban.

Ha tetszett a bejegyzés vagy szereted a LEGO-t, csatlakozz hozzánk facebook-on!

Címkék: lego bemutató marvel pókember vasember review kedvcsináló iron man avengers bosszúállók doctor strange szettszerda szett szerda 76108 lego 76108 lego marvel avengers 76108 sanctum sanctorum

A bejegyzés trackback címe:

https://kockafeszt.blog.hu/api/trackback/id/tr5414784498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.