2018.
10.30.

Sok autót bemutattam már nektek a Kreatív Kedd rovatban. Ez most egy halottaskocsi. Talán nem a legfelemelőbb járműosztály, de hát ez is kellhet a városba.

halottas_3.jpg

Hogy honnan jött az ötlet? Hát, van egy templomunk temetővel és az egyik kiállításon egy fekete, nyitott limuzin állt előtte és többen is azt hitték, hogy az a halottaskocsi. Nos, nem tudom létezik-e kabrió-változat, de én inkább egy hagyományos kocsit építettem.

halottas_2.jpg

Amikor nekiláttam, elkezdtem próbálgatni különböző formákat. Tudtam, hogy viszonylag szögletesnek kell lennie, de azért nem akartam egy négy keréken guruló dobozt építeni. Végül elég sok helyen törtem meg a dobozformát, de csak a lökhárítónál és a függönynél alkalmaztam íves elemet.

halottas_1.jpg

Apropó, függöny. Ebben az volt a legnehezebb, hogy a széle oldalra fordított elemekből, a teteje meg fejjel lefelé fordított elemekből áll. Ez azt eredményezte, hogy a belsejét kitöltik a különböző tartóelemek. A tető enyhén púposodik is, de nem feltűnően. A hátsó, illetve egyik ajtó se nyitható, hát, különböző okokból. Ami a legjobb, szerintem, az az orrán az embléma, ami egy gömbvégű technic elem. 

halottas_4.jpg

Tippek:

  • Alapszín: fekete!
  • Ha akarsz rá függönyt, akkor az lila, vagy vörös, esetleg sötétkék legyen!
  • Ha nyitható hátsóajtót akarsz, használj hajlítható elemeket!
  • A sofőr lehetőleg öltöny-nyakkendős figura legyen. 

Jó építést!

Ha Te is szívesen bemutatnád építményedet a blogon, írj nekünk a hello[kukac]kockafeszt.hu e-mail címre!

Ha tetszett a bejegyzés vagy szereted a LEGO-t, csatlakozz hozzánk facebook-on!

Címkék: kocsi autó lego halottas kocsi MOC kreatív kedd kreativkedd lego kocsi

A bejegyzés trackback címe:

https://kockafeszt.blog.hu/api/trackback/id/tr7414286719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása