Állandó oldalak

ÜDV KÖZTÜNK!
Ne csak a rendezvényeken találkozzunk! A KOCKAFESZT LEGO rajongói blogja.
KERESÉS
ARHÍVUM
BLOGAJÁNLÓ
2018.
12.05.

Nagyon ügyesen csempészte vissza a LEGO Csoport az évek óta nem látott Dagobah bolygót a LEGO Star Wars termékvonalra. Yoda mester vityillója egykori tanítványának önkéntes száműzetésben használt kunyhójával együtt jelent meg. Azonos ár, hasonló tartalom, jelen és múlt.

75208_alt1.jpg

Most Yoda kunyhóját nézzük meg, amely 2005 óta nem volt normál kereskedelmi forgalomban kapható, így mondhatjuk, hogy maga a téma- és helyszínválasztás ínyencségnek számít.

20181030_021027.jpg

A filmben ez a piciny otthon egy fa gyökerei alatt bújik meg. Sárból tapasztott, apró nyílásokkal a falában, odabenn pici ággyal, tűzhellyel. A LEGO verzió ehhez nem sokban hasonlít, de erre jó oka volt a tervezőknek.

20181030_020959.jpg

Például, így játszhatóvá tehették a kunyhó belsejét is. Az épület így hátulról nyitott, ami nem csak a játék miatt indokolt, de azért is, mert a tető a manapság kiadott LEGO modellekkel ellentétben ebben nem levehető. Odabenn megvan a tűzhely fölött fortyogó leves, a kis asztalka (ami alatt egy rejtekhely lapul) és az a pöttöm ágy is, ahol Yoda végső álomba szenderült. A sok eszköztől a tető által lefedett rész elég szűkössé válik, ezért hátrafelé némi meghosszabbítást is kapunk.

20181030_020936.jpg

Ezek a hosszabbítás azonban két oldalt kihajtható, így egy-egy mozdulattal máris olyan, mintha a házikó két oldalán volnának füves területek, melyeken Luke edzeni tud. És valóban, az egyiken ott egy lebegő láda és egy kapaszkodó, a másikon pedig egy ágra erősített kötél.

20181030_021015.jpg

Az elején láthatunk még egy LEGO Technic rúd ízesülést is. Ez azért van is, mert az oldalrészek kihajtása után hátramaradó katapultot ezen keresztül ide, előre is rögzíthetjük.

20181030_021241.jpg

A téma egyedisége miatt figurákból is ritkábbakat kapunk. E készletben találjuk meg Luke Skywalker trikós, edzős ruháját. Luke egyik arca erősen koncentrálós, másik mélyen meditálós - szép részlet ez a vonatkozó jelenet újrajátszásához.

20181030_021306.jpg

R2-D2 is e készletben egyedi, ugyanis a szokásos festésen túl látunk rajta némi koszt és sárt. Yoda jelenléte is örvendetes, mivel ritkán bukkan fel készletben az apró jedi mester, főleg ilyen árfekvésű termékekben.

20181030_021208.jpg

Yoda feje puha műanyagból készült, ami főleg nagy, kiálló fülei miatt hasznos, mivel így azok nem törnek le erősebb fizikai hatás következtében.

20181030_021224.jpg

Jópofa funkció, hogy Yodát Luke hátára tudjuk tenni, miként az a filmben is volt. Kicsit murisan néznek ki, hiszen a LEGO figurák között nincs olyan nagy méretbeli különbség, de így is nagyon aranyosak. Ezt a lenti videóban mutatom meg.

A 75208 egy témájában egyedi készlet, nagyszerű minifigura választékkal és néhány korrekt funkcióval. A kunyhó túlméretezett, elnagyolt, a benne lévő kockák többé-kevésbé hasznosak.

20181030_021145.jpg

A termék ára 7000-9000 forint, akciók idején olykor 7000 alá is megy. Ennyit abszolút megér. Gyűjtőknek szinte, hogy kötelező vétel.

Ha tetszett a bejegyzés vagy szereted a LEGO-t, csatlakozz hozzánk facebook-on!

Címkék: star wars lego bemutató yoda review kedvcsináló luke skywalker luke lego star wars r2-d2 szettszerda szett szerda yoda kunyhó 75208 lego 75208

A bejegyzés trackback címe:

https://kockafeszt.blog.hu/api/trackback/id/tr9714406348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása